- Faiza, te csibész! Azonnal gyere vissza! - kiáltott anyám, de én csak futottam a kerten át, majd befutottam a házba, ott fel a szobába és gyorsan betettem a levelet a fiókba. Utána beugrottam az ágyba a takaró alá, ám anyám elől nem sikerült elmenekulnöm. Elkapta a lábam végét és kihúzott a menedékemből.
- Hová tetted? - emelte fel a kezét.
- Nem tettem... - próbáltam mentegetőzni, ám nem sikerült. Kezét immáron az arcomon éreztem. Anya nagyot tudott ütni, ezért nem kellett volna rosszat tennem.
-Ha mégegyszer elveszed a levelemet, azt nem köszonöd meg! - kiáltott rám teli hangból.
Én mindig is mérges voltam magamra rosszcselekedetem után, de közben valahogy élveztem. A pofon után odamentem kihúztam a szekrényt és átadtam anyámnak a levelet, majd kimentem a kertbe a többi gyerekhez.
- Mit csináltál megint Faiza? - nézett rám mogorván Hamdi velem szembe jövet.
- Elvittem anya levelét... - sütöttem le a szemem, mert szégyelltem magam öt percig tartó hülyeségemért.
- Neveletlen vagy! - lökott meg egyik kezével Hamdi, majd bement a házba.
Lassan ballagtam a kert végére, ám egyszer csak megálltam. Hirtelen rosszullétet éreztem, szédültem. Kissé támolyogva, de elértem célom, lefeküdtem a hintaágyba. Olyan rosszul voltam, hogy szólni sem bírtam. Hamdi jött vissza, s meglátott engem mozdulatlanul.
- Mi bajod van? - kérdezte közömbösen.
- Ro...rosszul vagyok. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Szégyelled magad az előbbiért? Úgy kell neked! - nevetett rajtam Hamdi.
- Igen, de most nem azért vagyok rosszul, hányingerem van és szédülök.
- Na jólvan szólok anyának... - indult Hamdi, de elkaptam a kezét.
- Ne szólj neki, biztos nem jön ide, mert mérges rám.
De Hamdi bizony ment, és anya pár perc múlva jött is ki. Szó nélkül megfogott és bevitt a hűvös házba. Nem vitt a szobámba, lefektetett a vendégszoba ágyára,mert az közelebb volt. Hozott vizet, de nem akartam inni. Mellémült és megsimogatta a fejem.
- Gyerekek. Nem lehet rájuk haragudni... - mondta halkan majd elaludtam.
Egy hét múlva érdekes fejleményt tudtam meg, Omar testvérem feleségének testvére, Mostafah eljön hozzánk egy kis vakációra. Hamdi már az első nap elmondta nekem, hogy milyen otromba külseje van annak a Mostafahnak. Azt állította, hogy vékonyabb mint én, magas és felettébb buta. Ezek hallatán egyáltalán nem vártam azt a hétfői napot, amikor eljött hozzánk. Szobám ablakait besötétítettem, ajtómat becsuktam. Nem voltam hajlandó lemenni egy csúnya gyereket köszönteni.
Sajnos nem úsztam meg a dolgot. Omar felesége, Asmaa felfutott értem, megragadta a kezem és lehúzott a lépcsőn.
- Gyere, gyere! Itt van az öcsém, alig várom, hogy bemutathassam, egy éve nem láttam.
Mikor leértünk, éppen nyílt az ajtó. Felkészültem a legeslegrosszabbra.
Mikor megláttam a fiút, aki belépett az ajtón, majd leesett az állam.Vártam, hogy e helyes fiú mögül előlépjen egy ronda, de nem. Hamdira néztem, aki akkor már nagyon nevetett, kezét a szája előtt tartva. Hazudott nekem. Ez a Mostafah nem is olyan csúnya, pontosabban jóképű. Pont jó alkatú, magas, sűrű hajú és enyhe borostájú volt. Mindnyájunkat köszöntött, viszont én kábult hangulatban voltam. Mikor leült az egész család, a vendéget elhalmozták kérdésekkel, s próbált mindre válaszolni.
- Igen, Amerika érdekes ország. Sok fajta ember él ott, viszont nekem nemannyira tetszik, hogy elhíreszteljem hogy gyönyörű és jó ország. Az egyetem tetszik, kevésbé tetszenek a kortársaim, mogorvák velem szemben, a vallásom, a származásom na és a bőrszínem miatt is. Sokszor kicsúfolják az akcentusomat, de remélem egy kis idő múlva megszokják.
Nagyon kíváncsi voltam valamire, de nem mertem tőle megkérdezni, ezért a széken ülve odasúgtam édesanyámnak a kérdésem.
- Hány éves Mostafah? - próbáltam a leghalkabban.
Anyám nem értette, kérte, hogy ismételjem meg. Már majdnem leestem a székről, de még jobban odahajoltam anyámhoz és mégegyszer megkérdeztem.
- 19 éves vagyok. - mosolygott rám Mostafah.
Teljesen elvörösödtem, nem tudtam hová nézni, minden tekintet rámszegeződött. Lejjebb csúsztam a széken, s becsuktam a szemem.
- Ha már itt tartunk, nem vennéd sértésnek, ha én is megkérdezném a te korod?
Lassan ráztam meg a fejem a kérdés első részére, feljebb kerültem újra a széken és kinyitottam a szemem.
- 13 vagyok.
- Azt hittem fiatalabb... - mondta Mostafah érdekes arcot vágva közben. Sajnos akármilyen neveletlenség is volt, kinevettem őt. De csak kis kuncogás volt az egész, mert Omar rámnézett és visszafogtam magam.
-Felmegyek a szobámba - mondtam anyunak majd felszaladtam sebesen a lépcsőn. Becsuktam magam után az ajtót. Nagyon kínosnak éreztem a lent töltött perceket. Leültem az íróasztalomhoz, majd rajzolgatni kezdtem. Semmi különös nem volt az egész rajzban, csak egy gyönyörű muszlim nő arca és kendője. Nagyon szerettem ilyeneket rajzolni. Az egyiptomi hőségben csak bent tudtam megbújni. Estefelé kimerészkedtem a szobámból. Anya Ailát altatta el. Apa halála óta csak ő nevel minket, ám Omar is kiveszi a részét. Ő a legidősebb bátyám. De most odakint beszélgettek Mostafahhal a kertben, már sötét volt. Kisurrantam az ajtón, halkan becsuktam, majd a bokrok mögött odalopakodtam mögéjük.
Omar meghallott engem. A bokor mögé nyúlt, Mostafah nem értette a dolgot, de hamar rájött ő is, hogy valaki van ott. Mikor Omar elérte a kezem, megfogta és kihúzott a bokor mögül.
Kidülledt szemekkel néztem rá, ő pedig félre húzta a száját. Mostafah csak ült ugyanúgy, ahogy addig. Azt szerettem Omarban, hogy szeretett engem. Kicsit viccesen hangzik. Egyik testvérével sem volt ilyen jó a viszonya, mint velem. Mindig azt hajtogatta, hogy nagyon illedelmes vagyok és okosakat tudok mondani. Ezen a héten megszállt az ördög, nem tudom magam sem miért viselkedtem úgy, mint egy négy éves. De mikor megláttam ezt a fiút, megfogadtam, hogy kész nőként fogok viselkedni, ahogy ezelőtt egy héttel.
- Nos mi járatban vagy?
- Csak ki akartam jönni egy kicsit, de nemtudom, hogy szabad-e. - válaszoltam Omar kérdésére.
- A vendég Allah ajándéka, akkor mondja meg ő, hogy szeretné-e ma a társaságod. - fordult a fiú felé.
Annak mosoly görbült az arcán és bólogatott.
- Akkor maradhatsz. - bólintott Omar is.
Leültem a szemben lévő padra, mivel két pad volt a kertünkben egymáshoz közel. Hallgattam ahogy beszélnek, s amiről beszélnek. Omar Asmaarol beszélt. Mostafah ajánlott néhány nevet a születendő gyermeküknek, de Omarnak nem tetszettek.
- Szerintem az Aisha nagyon szép név. - néztem az égre és mondtam halkan, mintha magamnak beszéltem volna.
- Ezért is ajánlottam a bátyádnak. - szolt ismét hozzám Mostafah.
- Olyan egyszerű. - csapott egyet magának oda Omar ismeretlen okból.
- Akkor hagyjuk, majd dönt Omar. - adta be a derekát Mostafah.
Későig beszélgettek és immár én is bekapcsolódtam a férfiak beszélgetésébe. Mostafah tőlem is kérdezett néhány dolgot, ami új témát hozott fel a társalgásba. De utána Omar arra intett, hogy menjek be. Engedelmeskedtem, hisz így is hálás voltam, hogy maradhattam. Jó éjszakát köszöntem, majd bementem a házba. A felnőttek elvégezték az Ishat az egyik szobában(vagyis imádkoztak).
Reggel éhesen futottam le a konyhába, de újból elkapott a rosszullét. Az egész nap unalmas volt, Mostafaht alig láttam, viszont estére kiderült, hogy mi a bajom. Anyám úgy mondta nekem, hogy nővé váltam. Nem tetszik ez a dolog és sose fogok senkivel beszélni erről, nemtudhatja meg senki. Viszont most már fel kell vennem a kendőt minden alkalommal, mikor kimegyek a házból. Ez nekem egyáltalán nem baj, hisz imádom a vallásom és büszke vagyok rá lépten-nyomon.
Három nappal később már kimerészkedtem a szobámból. Megláttam Mostafaht, ahogy egy könyvet visz a kezében. Utána siettem, majd megkérdeztem, hogy mi a címe. Azt mondta, hogy elmeséli, miről szól a kertben, mivel oda tart.
Anya nem volt otthon, mivel Saidot vitte sétálni. Said a legfiatalabb tetsvér, mindössze 3 éves.
- Na szóval - kezdte el mondanivalóját Mostafah, miután leültünk a szokásos helyre -, ez egy amerikai fiúról szól aki beleszeret egy lányba, de a lány figyelmen kívül hagyja. - ezután Mostafah nevetni kezdett, eleinte nem értettem - De nehogy azt hidd, hogy én ilyen nyálas, romantikus könyveket olvasok, nem csupán erről szól. Csak ez a része gondolom téged érdekel.
- A másik is. - mondtam.
- Oké, akkor elmondom azt is. Harrynek hívják amúgy a főszereplőt. Apja, anyja meghaltak már rég, és katona lesz. Nagyon jó történet, el akarod olvasni majd te is? - ajánlotta fel nekem.
- Persze! De nem biztos, hogy fogom érteni... sajnos nem a legjobb az angol tudásom. - szomorodtam el.
- De érdekelne?
- Igen! - vágtam rá.
- Akkor szerintem van megoldás. Még csak most fogom elkezdeni olvasni, mikor olvasom, lefordítom neked.
- Nagyon kedves vagy Mostafah.
- Akkor mikor kezdjük? - mosolygott újra rám.
- Este. Este a legjobb, olyankor bele tudom magam élni a történetbe, de most mennem kell segíteni az anyámnak.
- Menj csak!
Ő ott maradt, én pedig bementem a házba. Anya azonnal megbízott engem és Asmaat, hogy menjünk el a piacra. Örultem is neki, mert szerettem a piacon járkálni.
Asmaaval halkan mentunk az utcán, én végig mosolyogtam, majd megkérdezte, miért eme nagy öröm.
- Örülök, hogy végre felvehetem a kendőt.
- Micsoda? Eddig is felvehetted volna, senki sem tiltotta volna meg.
- Komolyan? Anya azt mondta, hogy nem szabad...
Tehát felvehettem volna hamarább. Egész családunk nagyon vallásos volt, ahogy városunk minden lakója.
A piacra érkezve megláttam egy zöldségárust, s anya mondta, mit vegyek, hát odamentem. Asmaa utánam kapott és mutatóujjával felmutatott.
- Csak mellettem gyere és okos legyél.
Néha agyamra ment Asmaa anyáskodása. Ő csak a bátyám felesége, nem kéne folyton parancsolgatnia, akár egy lánytestvér.
Egyszer csak nagy dulakodás szemtanúja lettem. Asmaa maga mögé rántott. Egy férfi a feleségét a hajánál fogva húzta maga után, üvöltött mint az állat, a nő pedig sikoltozott. A járókelők utat adtak nekik, néhányan mosolyogtak, néhányan pedig oda se mertek nézni.
Odamentunk az egyik eladóhoz, ismertuk őt, ott lakott az utcánkban.
- Ahmed, mondja meg mi történt itt? - kérdezte Asmaa suttogva az árusnak.
Ahmed vigyorgott, kezét a magasba emelte és jobbra balra mozgatta, majd így szólt:
- Kevesen ismerik ezt az asszonyt, Amerikából jött, nem jó a híre, ha én lennék a férje én is így tennék.
- Miért mit tett? - kérdeztem az eladótól.
- Kislány vagy te még ehhez, de nem is olyan nehéz, kicsúfolta a vallásunkat.
- Allah szerelmére, miért tenne ilyet? - kérdeztem csodálkozva.
- Miért, miért?! - nézett rám Asmaa és kiáltotta kétszer e szót.
- Miért? Azt csinálta amit a nyugatiak szoknak, nekem elmondta a férje, én mindenről tudok.
- Hát akkor megérdemelte - változtattam meg a véleményem, mert mikor láttam a sikoltozó nőt, sajnáltam, de most rájöttem, nem viselt kendőt sem és ki is csúfolta az iszlámot, tehát nem sajnálom.
Megvettük a dolgokat, amik szükségesek voltak az otthoni konyhába, majd hazaérve elújságoltuk a történteket. Mostafah egy szót sem szólt, de láttam rajta, hogy velem van, hogy nem a nő pártját fogja, ahogy én sem.
Este, mikor mentem a szobámba, furcsa dolog történt. Mostafah ott ült az ajtó előtt egy fotelban és nagyon megnézett. Testem minden részét. Utána elkapta a tekintetét és megfordult.
Bementem a szobába, majd azon gondolkodtam, hogy miért nézett meg ennyire... nem értettem. Talán tetszem neki? NEM! Kizárt. Mikor befeküdtem az ágyba, egyszer csak eszembe jutott, hogy olvasnia kellett volna nekem. Hamar kiugrottam alvóhelyemből és indultam, ám az ajtónál hirtelen megálltam. A kilincset megfogtam, de nem tudtam lenyomni, nem mertem kimenni. Egy kicsit féltem, hogy miért nézett annyira. Háromig számoltam, majd lassan kisétáltam. Még ott volt, a sötétben egy kis lámpa alatt olvasott. Mikor meglátott, azonnal felém fordult és vigyorgott, mint a fakutya.
- Nem felejtetted el, hogy olvasunk ugye? - nevetett halkan, nem akart másokat felkelteni.
Hát igen, nem is lett volna jó, ha Omar vagy Hamdi felkel és meglátják, hogy mi kettesben vagyunk, még ha nem is csinálunk semmit. Mit gondolnának?
- Kezdheted! - mondtam elhelyezkedve a másik fotelban, amit az övétol egy kis asztal választott el.
Ahogy olvasott, valami káprázatos volt. Éreztem, hogy azért hangsúlyozza így a mondatokat, hogy nekem érdekesebb legyen. Lassan észrevettem, hogy tátott szájjal nézem, mert mikor felnézett a könyvből, elmosolyodott. Gyorsan becsuktam a számat és figyeltem tovább. Fél óra múlva annyira elálmosodtam, hogy majdnem elaludtam ott.
- Sajnálom Mostafah, majd holnap folytatjuk. - felkeltem és besétáltam a szobámba, de mielőtt átléptem volna a küszöböt, jóéjt kívántam és nagy nehezen kinyögtem,hogy szépen olvas.
Az ágyban sokáig feküdtem álmatlanul. Majd azt vettem észre, hogy nem jár máson se az eszem, csak Mostafahon.Valamikor elaludtam, ám nem tudom, hogy az mikor volt.
Reggel sajnos rossz hír fogadott, Mostafah visszarepült az Egyesült Államokba. Nagyon szomorú lettem, nem akartam, hogy elmenjen. Hogy miért? Nemt tudom én se.
A búcsúzkodás csak számomra volt szomorú, ő vidám volt és egyáltalán nem mondott nekem semmi olyat, amire vágytam volna. Mondjuk egy olyan mondat, hogy kedvellek és lehet megszerettelek, vagy... hamarosan újbol meglátogatlak. Semmi, az ég világon semmit nem mondott, csak annyit, légy jó, mint egy kislánynak. Aztán Omar,Asmaa és Hamdi elkísérték őt. Én meg ott maradtam nélküle, tele érdekes érzésekkel.
Kimentem, leültem a padra, ahol még nemrég ő is ott ült. Úgy éreztem, mintha meghalt volna, mert nem tudom visszajön-e még, hogy látom-e még. A legfőbb pedig az, hogy nem fejeztük be a könyvet, pedig eddig érdekes volt, Harry elmondta Sindynek hogy szereti, de a lány elutasítja. Szomorú volt eddig, de most átérzem a fiú helyzetét. Én nem mondtam semmit se neki, se magamnak, de éreztem ott a padon ülve az igazságot. Megfogtam egy botot, s a földbe írtam, ahol nem volt fű azt a szót, amit kimondani nem merek, s z e r e t l e k.
Aztán elsöpörtem a lábammal és beszaladtam, az ablakból néztem az eget. Valahol ő is ott van egy repülőgépen és itt hagy, és nem is számítok neki semmit. Mit is vártam? Könnyes lett a szemem és reménykedtem, hogy egyszer újra látom.
4 héttel később sem változtak érzéseim, ugyanúgy visszagondoltam rá, az arcára, a hangjára. Nem kaptam felőle hírt, hogy mi van vele, hogy van, mit csinál. Nem mertem megkérdezni senkit, mert nem illett volna.
Egy nap mikor egy képet festettem a szobámban, bejött hozzám Asmaa. Előszor csak állt szótlanul, majd leült az ágyra és nézte tovább a munkámat.
- Nem jössz egyet inkább sétálni? - kérdezte már szétterülve az ágyamon.
- Nemtudom Asmaa, nincs kedvem. - hajtottam le a fejem.
- Mi baj van? Régota már a kertbe sem mész ki. Mondd mi bánt!
- Semmi. Akkor elmegyek veled, de merre menjünk? - keltem fel lustán a székről.
- Ez a beszéd - ugrott fel Asmaa -, arra megyünk amerre a lábunk visz.
Egy óráig sétáltunk a nagy melegben, míg a folyó partján megálltunk. Odaszaladtam a vízhez, belelógattam a lábam és nevettem.
Nevetésemet korán elűzte Asmaa, aki visszaparancsolt a víz közelétől.
- Meg ne próbálj mégegyszer odamenni, veszélyes. - kiabált velem Asmaa.
Hazajövet váratlan hír ért bennünket, már furcsa volt számomra az elmúlt időszak, mert mindig történt valami, és tessék, most megint lesz valami.
Omar ült a kanapén és odahívta Asmaa-t. Megkérte, hogy főzzön két teát. Hamdi és Omar jóízűen elfogyasztották az italt, közben beszéltek. Omar felállt, hátbaveregette Hamdit és bejelentette, hogy fivérem feleségül vesz egy gízai lányt.Tehát másnap korán reggel elindultunk a feleségért, de nemcsak ezért, hanem megnézni a várost, hisz én még sose jártam ott. Asmaa nem nagy örömmel pakolt az útra, mostanság fáradt volt a várandóssága végett. Egész reggel sürögtem forogtam, pakoltam, de csak néhány napra mentünk, Hamdi, Omar, Asmaa és én. Anya otthon maradt az öcsémmel. Omar nem nagyon akarta hozni Asmaat, csak Hamdi feleségének családja tanácsolta, segíteni a lány készülődésében.
Hamdi és a számomra még ismeretlen lány a mi városunkban fognak lakni, de nem velünk. Boldog voltam, hogy Hamdi elmegy, mert mindig csak csúfolt és idegesített engem.
Kimentünk a házból, be az autóba. Hamdi és Omar elöl ültek, mi pedig hátul. Nem voltunk szegények, de gazdagok sem. Középosztálybeliek voltunk, ahogy az autónk is. Omar bekapcsolta a rádiót és szüntelenül Hamdival beszéltek. Mi hátul csendben voltunk, inkább a tájat lestük. Három faluig nem volt érdekes, arra már jártunk, de utána már kiváncsiak voltunk a tobbi településre. Egy kecskecsorda és a pásztoruk előttünk ment egy nagyon pici falucskába. Alig vártuk, hogy elmenjenek. Hamdi már idegeskedett.
Asmaanak melege volt. Én és Omar csendben voltunk. Mikorra eltűnt a pásztor és csordája, tovább mentünk.Tetszett nagyon a táj, sok ember volt kint. Autók is mentek el mellettünk, de nem sok. Egy elég elhagyatott úton mentünk, pedig volt új is. Mentünk a Nílus mellett, ami a városunktól idáig és tovább húzódott.
Néhány óra múlva azt vettem észre, hogy több embert látok és több házat a kelleténél. Omar felkiáltott, hogy megérkeztünk, ez itt Gíza. Az utcán szegények kéregettek, alig tudtunk elmenni, majd befordultunk egy szűk utcába, ahol csak egy autó fért el, nem tudom mi lett volna, ha jön egy másik szembe velünk. Nagy panelházak voltak ott és sok-sok ember az utcán. Ők már nem voltak annyira szegények, mint az előző utcabeliek. Egyszer csak megálltunk egy 5 emeletes ház előtt, minden szobának volt egy balkonja, sokukon több ember is kint ült vagy állt. Az egyiken egy öregember elkezdett kiáltozni, jó kedvében, aztán eltűnt. Egy perccel később láttam, ahogy fut le a lépcsőn, Omart és Hamdit üdvözölte, minket levegőnek nézett. Később kiszaladt egy öregasszony is, az is csak a szeme sarkábol vetett ránk egy pillantást. Nagyon furcsálltuk ezt Asmaaval, de mentünk a bátyáim után. Odabent a lakásban sok ember volt. Az egyik lány(nagy örömömre) udvözölt minket is. Húsz év körüli lehetett, nem tudom pontosan. Hívott minket gyorsan be egy szobába, csakhogynem megbolondult, annyira boldog volt. Tán ő lenne az a lány?
Miután becsuktuk magunk után az ajtót egy vállig érő hajú lány ült a tükör előtt és nézegette magát. Úgy vettem észre, hogy meg volt magával elégedve, pedig nem volt olyan szép mint Asmaa, aki néha a példaképem volt, csak belsőre nem volt az, mert eltérő az ő gondolkodása az enyémtől.
- Ő itt Mariam. Köszöntsétek! - vált az a lány ezzel az utasításával számomra unszimpatikussá, aki az elején kedvesnek tűnt.
Asmaa odament és köszönt neki, még meg is dícsérte a lány frizuráját. Én is oda mentem, hogy a család ne mondjon rólam rosszat. Nekem sem köszönt vissza, ahogy Asmaanak se, és csak flegmán ránk nézett, fejét megdöntve, majd vállát vonogatva, aztán visszafordult.
- Mond csak nővérem, szép vagyok? - húzta oda a másik lányt, aki idősebb volt tőle, ám csicskásaként viselkedett.
- Bárkitől szebb vagy húgom. - hazudott egy jó nagyot a nővére.
Én elmosolyodtam, de Asmaa rám nézett és csóválta a fejét. Egy óra múlva vacsoráztunk, nagyon feszélyezetten éreztem magam, Asmaa próbált mindig kedves lenni Mariam anyjához, próbált szóba állni a testvérével, de azok nem tágítottak.
- Omar! - szólt Husein, vagyis Mariam apja a bátyámhoz - A feleséged túl kirívo itt köreinkben. - mutatott Asmaara, aki kidülledt szemekkel meredt a férfira, majd Omarra pillantott, aki nagyon bólogatott Huseinnak.
- De hisz... - szóltam közbe, mert nem értettem egyet.
- Hallgass Faiza, örulj, hogy elhoztunk és Asmaa máskor kevesebb sminket tegyél a szemedre. - mutogatott Omar majd Huseinra vigyorgott, aki bólogatott neki.
Hamdi egész úton azt a pillanatot várta, mikor meglátja menyasszonyát. Azóta csak azt a csúnya lányt nézte. Asmaa valamiért furcsa volt számomra, elalváskor is rá gondoltam. Ez volt az első éjszaka, mikor nem Mosztafah járt az eszemben. Asmaa nem lett mérges, sem sértődött, mikor Omar rászólt, viszont mikor meglátta Hamdi mosolyát Mariamra nézve, elkomorodott. Furcsállottam ezt az egészet.
Reggel fogtuk táskáinkat és indultunk haza, immár hárman ültünk hátul. Nekem kellett középen nyomorognom, mert Mariam megtiltotta nekem, hogy ablakhoz üljek. Azt hittem abban a pillanatban kivégzem őt. De lenyugodtam, mert féltem, hogy panaszkodni fog Hamdinak, aki Omarnak szól, aki mérges lesz rám és lehet el is ver. A visszafelé vezető út nem volt sem érdekes, sem izgalmas. Mariam úgy ült az ülésen, mint a páva.
Az esküvőt megtartották 3 nap múlva. Részt sem akartam volna rajta venni. Amikor láttam azt a libát a szép ruhában, s hogy mindenki őt dícsérte, felettéb rosszul éreztem magam.
Az esküvő után annyira fittnek éreztem magam, nem volt sem Hamdi a házban, sem az a kibírhatatlan nőszemély.