Asmaaval sétálni indultunk,mikor megláttam Rahadot egy uzletbol kirohanni.Felémnézett és rám vigyorgott a szokott modon,majd futott tovább.Asmaa is nézte ot,de nem szolt semmit.Nagyon fulladt ido volt,leultunk egy padra a fotéren,Asmaa csendben szotlanul bámult egy házra.
-Mi van?-kérdeztem kiváncsian.
-Semmi-sohajtott egy nagyot,majd a lábát nézte.
-De van valami,miért nem mondod el?-tettem kezemet a vállára.
-Mert nem!
-DE!-kiáltottam egy nagyot,sok ember rám is nézett én pedig mosolyogtam rájuk fulig vorosen.
-Hát had orulj.
-Ez az ,tudtam,hogy elmondod-vágtam bele a mondatába,majd tapsolni keztem.
-Szerintem Omar el fog hagyni,mikor megszulom a kislányomat.-majd ránézett a hasára és lekonyult a szája.
-Miért hagyna el?-csováltam a fejem jobbra-ballra.
-Mert láttam,hogy nézte Mariam testvérét,én nem vagyok az o álmai noje,nem o akart feleségul venni.
-Sajnálom.Biztos nem így van,szerintem csak stresszelsz.
-Jaj Faiza!O nemhiszem,hogy szeret engem,én viszont...
-Te szereted.-fejeztem be amit elkezdett,s bolintott rá.
-De hisz te még nem voltál szerelmes,nem érted-nevetett fel Asmaa.
-Micsoda?-néztem rá furcsa grimaszt vágva.-Ebben miért vagy olyan biztos?
-Gondoltam csak,de szoval voltál szerelmes-mosolygott rám Asmaa-Ki volt az a fiu aki elnyerte tetszésed?
Na szép!-gondoltam magamban,majd felhuztam szemoldokom és a fejemhez kaptam.Miért kellett elmondanom neki,hisz belolem mindig mindent ki lehet szedni.Meg fogja tudni,ha nemváltok témát.
-Menjunk haza,nagyon melegem van.-keltem fel a padrol.
-Nem,addig nem megyunk sehova,amíg el nem mondod,hogy ki volt az.
-De hisz?!Miért kell mindig mindenrol tudnotok,neked is és az egész családnak?Miért nem lehetnek titkaim?
-Itt nemmaradnak titkok.Ha elmondod nekem,akkor csak két ember fogja tudni.
-De nem csak egy,hanem ketto...Errol van szo Asmaa.Eljárhat a szád.
-El persze,eljárna ha nem én lennék az aki vagyok,mert tudod én hugomként szeretlek és miért ártanék neked?
Annyira meghatott ez a mondata,amit már oly régota várok,hogy leultem mellé és mélyen a szemébe néztem:
-Tényleg ugy érzed,mintha a hugod lennék?
-Igen,teljes mértékben.
-Azt hidtem,hogy te nemkedvelsz.En is ugy érzem,mintha testvérek lennénk.Mindig is akartam egy idosebb lánytestvért.
-Ezért nekem bármit elmondhatsz én is elmondtam neked,hogy mi a helyzet Omarral.
-Igy igaz,tán az lenne ha megtudnád,s valakivel megosztanám ezt a problémát.
-Problémát-nézett rám nevetve Asmaa-ugy beszélsz mint egy felnott,a fiatalok élvezik a szerelmet,csak már késobb okozhat ez problémát,ha fáj.
-Hát fáj.-haraptam el a mondat utolso szavát.
-Na ki az?-fordult felém.
-Egy olyan fiu,akinek az egész kinézete megfogott engem,akibe az elso pillanatban belészerettem,de o nem szeret engem,talán mert idosebb és messze lakik.
-Milyen messze?
-Amerikában.-nyogtem ki nagynehezen a sokatmondo helyiségnevet.
Asmaa arca elsápadt,szemei oriássá váltak.
-Mostafah?!
Nem szoltam semmit,elfordultam Asmaatol és a járokelokre vontam figyelmem.
-Szoval o.Hát tudod,nem tudtam de rebesgettem,hogy ez lesz belole.
Lábaimmal egy kavicsot rugtam el a távolba,mikor Asmaa megfogta a kezem és rámnézett.
-Segítsek?-kérdezte mosolygo arcal.
A válaszom igen volt,szemeim csillogtak és elképzeltem,hogy Asmaa ír egy levelet Mostafahnak,aki azonnal iderepul,hogy feleségul vegyen.
A hazafelé uton mást sem csináltam,csak Mostafahrol áradoztam Asmaanak,aki elmondott mindent az occse jellemérol.Megtudtam,hogy nagyon szeret színházba járni,szereti a muveltséget és nemutolso sorban,szeret tanulni.
Hazaérve felmentem a szobámba,bekapcsoltam a rádiot és amilyen zenét hallgattam,olyan torténetbe képzeltem bele magam.Elképzeltem,ahogy Mostafah hazajon,megfogja a kezem és kifutunk a házbol.Messze,valamelyik szigeten megállunk és ott élunk csak ketten,orokkon orokké.
Estefelé,mikor Omat már elment otthonrol,kilopakodtam a szobámbol,majd elmentem felkeresni Rahadot.
Nagy szerencsém volt,mivel épp jott velem szembe.Már messzirol kiszurtam a menésérol.Ugy ment,mint valami rapsztár,dulongélt jobbra ballra.Mikor meglátott mellémugrott és koszont.En is igy tettem.Rahad ma felettébb jokedvu volt.Ugydontottunk elmegyunk sétálni messzebbre.
Ketten mentunk a naplementében,csak néha találkoztunk egy-egy emberrel.Beszélgettuk s viccelodtunk.
Mikor már elmélyuten társalogtunk,egy kiscica állta utunkat.
-De aranyos!-csaptam ossze mindkét kezem,majd leguggoltam a macskához,elkezdtem simogatni,majd az az ártatlan joszág dorombolásba kezdett.
-Nagyon szép macska,de nem megyunk tovább?-biccentett felém Rahad.
Egyszercsak kiszaladt egy asszony abbol a házbol,ahonnan a kiscica származott.Léptei egyre lassultak mikor felénk ért,és komor arca is átváltozott kedvessé.Máris fiatalabbnak tunt.Rám nézett,majd Rahadra pillantott,majd megint rámnézett és megszolalt:
-Vidd el!-hangja ujbol visszaváltoztatta az egész kinézetét oreg,meggyotort asszonnyá,mikor arcárol már azt vettem ki,hogy életvidám no.
-De hisz a magáé.-nézett rám Rahad,kozben az asszonyhoz beszélt.
-Elviszem!-keltem fel a foldrol a kiscicával a kezemben és arcomra széles vigyor ult.
-Allah vigyázzon rá,és te is!-nevetett fel az asszony,majd hamar befutott a házba,s az ajtorol lelogo szalagok lecsapodtak mogotte.
-Sok gonddal jár egy állat!-formedt rám Rahad az uton hazafelé.
-Ne nyávogj ennyit-simogattam meg a cica fejét,s fekete szore elkápráztatott engem.
Rahad csak rázta a fejét,majd nem tudott o sem ellenállni a kisállat szépségének,gyorsan megsimitotta a hátát,amin én nagyot nevettem,hisz ugyetlenul csinálta.
Már messzirol láttam a házam és meg is ijedtem a látszattol.Megkérdeztem magamtol,hogy miért,ám hamar megtaláltam a választ.Omarnak és anyámnak sem fog tetszeni a cirmos,de mégse dobhatom ki az utcára.
-Nekem mennem kell.További szép jo estét,Rahad.
-Nekedis,Faiza.
Mindketten irányt váltottunk,én jobbra,o ballra vette az utját és én szaporán szedtem a lábaim hazafelé,mert a kiscica erosen kapaszkodott belém karmaival.
-Ejnye te lány!-pattant fel a padrol édesanyám,majd gyorsan jott felém-Mire véljem ezt?
-Macska.-zártam le az ugyet egy szoval.
-Azt hidtem krokodil-forgatta a szemét anyám majd rámutatott a macskára-Még szép,hogy egy kiscica,de mit fog szolni Omar?Mit fog szolni Asmaa?
-Mit szolsz te?-néztem rá,mikozben a cicát letettem a foldre,s a lábamhoz dorgolodott.
-Tetszik,helyes.-mosolyodott el anya.-De jaj neked ha valami baj lesz belole,bizony jaj.
Omar nem szolt semmit,vállát vonogatta,majd beult a tv elé.
Felmentem a szobába,a macskát magammal vittem,majd kis kuckot csináltam neki,amiben nyomban elaludt.
1 hét mulva már a bátyám szívét is meglágyította a kis joszág jelenléte,viszont tudni illik,hogy egy állatnak ennie kell,ezért elmentem Asmaaval az uzetbe macskatápért.A legolcsobbat vettuk,mivel csak arra volt pénz a zsebemben.Az uton hazafelé másrol sem volt szo,csak az oromhírrol.Nem lehetett levakarni a mosolyt semmiképp az arcomrol 3 napja.Amikor megtudtam,hogy Mostafah megint eljon látogatoba,azt hidtem,mentem szárnya kapok és elrepulok elé.De minek is repuljek,ha repul majd o?Nem tudtam kivárni azt a két napot,amig megérkezik az,akibe menthetetlenul szerelmes lettem.
Esti kiruccanásomkor Rahadnak is elujságoltam,hogy ki jon,de nemigazán érdekelte.
-Mondcsak,megvársz amig hazaviszem a zoldségeket,viccesen festek itt két táskával.
-Menj csak,megvárlak,se siess!
Akkorra már este volt,a Nap is lemet.A sotétben vártam Rahadot,amíg visszaér,de sokáig tartott.Egyszer csak két fiu tunt fel a sotétbol,az egyiket ismertem,nagyon gazdag család sarja volt,ami a mi kisvárosunkban szokatlan.Az egyik megállt,majd a gazdag fiu kozelebb jott hozzám.Nagyon feszulten éreztem magam,s alig mertem rájuk nézni,épp csak a szemem sarkábol figyeltem oket.
-Hé te kislány,mit keresel itt egyedul?-szolt hozzám pimasz hanggal a másik fiu,akit nem ismertem.
-Miért nem felelsz ha kérdeznek?-ordított rám a gazdag gyerek.
-Ne merj kiabálni velem!-fordultam meg,s egy méretes pofont kapott tolem Juszuf,vagyis akit ismertem.
-A kis bestia-nézett rám mérgesen a másik,majd mind a ketten nekem estek és el kezdtek fogdosni.
Egy pillanatig neméreztem se a lábam se a kezeim,ugy éreztem magához ránt a fold,de egyszercsak valamiért abbahagyták a gusztustalan fogdosást,és az egyik fiu szétterult a foldon.Nem értettem ezt az eseményt egészen addig,míg meg nem láttam Rahadot,aki az egyik után a másiknak is hatalmas méretut odavágott az oklével.Igaz,hogy az ismeretlen fiut azonnal kiutotte és fel sem mert kelni,de Juszuf nemhagyta magát,nekiugrott Rahadnak,levágta a foldre,majd rugdosni kezdte.Odamentem és leloktem Juszufot Rahadrol,majd az én bátor védelmezom felkelt a koszos talajrol és addig utotte Juszufot,míg az a barátja mellé nem kerult.Késobb mind a ketten felkeltek és eliszkoltak.
En odafutottam Rahadhoz és megoleltem.Nem ugy éreztem,hogy egy barátot olelek,sokkal tobbet éreztem az olelés kozben és szerintem Rahad is.Simogatta a hátam és mondta,hogy nyugodjak meg.Furcsa,de nem voltam ideges és egy cseppnyi félelem sem volt bennem így,ahogy olelt.Szoros olelésunk lágyabbá bontakozott ki és egymás szemébe néztunk egy ideig,majd én lehunytam és hagytam,hogy megtorténjen,hogy Rahad megcsokoljon.Viszonoztam neki,de hirtelen eszembe jutott Mostafah.Nem tehettem ezt,nem erosen,de elloktem magamtol Rahadot és futásnak eredtem.Rahad futott utánam,de aztán megállt.En is lassítottam,de mégegyszer hátranéztem,s láttam ahogy a lámpafénynél ott áll Rahad lehorgasztott fejjel és utánam bámul.
Otthon bevágtam magam után az ajtot,majd anyámnak panaszkodtam Juszuf és annak barátja tettérol.Nem mondtam el,hogy Rahad is ott volt,állitásom szerint egyedul mentettem meg magam.Anyám elhidte,mert mindig is tudtam verekedni,egyszer az iskolában is torténtek velem olyan helyzetek,ahol utnom kellett,de azt csak lányokkal tettem,fiuval sose.
A Mostafahra várakozásom idején nagyon szomorunak éreztem magam,nem is voltam boldog,hogy jon,mert tudtam,hogy mit tettem.Igaz,Mostafah nem a férjem,sem a volegényem,egyedul a szívem kiválasztottja,akibe orulten belehabarodtam.
Mikor anyával a piacon jártam,láttam Rahadot egy árussal alkudozni,de csak késobb vett észre,s mikor rámnézett láttam arcán azt amit eddig soha.Nem egyszeru letortségnek látszott,ez valami teljesen más.Rahad belémszeretett?Mit tesz az!
Megérkezett a nagy nap,legalábbis számomra,Mostafah megjott.Szeme akár csak legelso látogatásakor ugyanugy elkápráztatott engem.Asmaa rám kacsingatott a szerelmem jelenlétében,bár ez nagyon zavart,még is nevettem rajta.
Mostafah mesélt megállás nélkul,az amerikai életrol,a nehézségekrol és a jo dolgokrol,a divatrol,a muveltségrol.Szoba jottek a politikai dolgok,amik engem nagyon érdekeltek,viszont mikor Mostafah a szép amerikai nokrol kezdett el beszélni,ugy éreztem,mentem meg tudnám olni.
Pénteken a család imádkozni indult a mecsetbe,ám Mostafah nem jott velunk.Kiváncsian néztem rá,hogy miért nem jon,kérdo nézésem azzal válaszolta meg,hogy amerikában nem kell,akkor itt sem fog.
Egész mecsetben tartozkodásom alatt nem volt más a fejemben,csak hogy Mostafah kihagyta az imát és ilyen butasággal huzta ki magát alola.Omarnak sem tetszett a dolog.
Kifelé jovet Omar anyámnak sugott valamit,amit én is meghallottam.
-Nézd csak anyám,kik mennek ott!-nevetett fel gunyosan.
En is arra néztem amerre két családtagom szeme figyelt és csakhamar megláttam Rahad családját,apja mellett ment o is.Megint észrevett,én elkaptam a fejem de éreztem,hogy még mindig néz.