4.fejezet
Reggel anyám és Asmaa hangos énekszoval koszontott,táncoltak,porogtek és kihuztak engem az ágybol.
-Boldog szuletésnapot!-csokolta meg a homlokom mindketto,majd kézen fogtak és levittek a konyhába.Az asztalon egy kerek torta állt,tetején ott díszelgett a 14-es gyertya.Nagyon boldog voltam,alig vártam,hogy megkostolhassam anyám muvét,mert ugye ezt o készítette.Asmaa leult az egyik székre és engem nézett,majd hamar a lépcso felé vetette pillantását.Omar jott le az emeletrol,széttette két kezét és megolelt.
-Allah áldjon.-mondta majd felvette a cipojét és elment munkába.
Mosolyogtam ám még mindig álmos voltam,hirtelen keltettek fel,ez értheto.Mikor megláttam Mostafaht is azonnal kivirultam,kezében egy csomagot tartott,majd kozelebb jott és átadta.En csak ámultam és bámultam,mohon széttéptem a csomagolást.A kék csomagolo papírok csak ugy hullottak a foldre,nem gyozte anyám felkapkodni oket a foldrol.Mikorra már megláttam az ajándékom,arcom még jobban kiderult.Annyira fájt már a szám az egekbe nyulo vigyorgásomtol,hogy ugyéreztem menten szétesik az arcom.Barna borítoja volt,arab írással volt feltuntetve a címe,egy lány és egy fiu volt a regény elején.Ez az a konyv,amelyet Mostafah olvasott,mikor ittvolt,kértem,hogy fordítsa le,erre most itt fogom a kezemben az arab fordítást.Hogyan szerezte meg,mai napig sem tudom,egy hátránya volt,hogy a marokkoi arab nyelvre volt lefordítva,nem pedig az egyiptomira.Nem nagyon torodtem most ezzel,csak a konyvet néztem szuntelen,majd jo ido mulva ránéztem Mostafahra,aki engem nézett és mosolygott.
Ez a nap,nemcsak a szuletésnapom és a konyv végett lett emlékezetes.Annyira boldog voltam,hogy másra nem is igen figyeltem,a tortát is magamba tomtem oromomben,talán másnak nem is nagyon akartam volna adni belole.Este mikor már mindenki pihent,én a kanapén ultem,anya a hintaszékben,Mostafah pedig az ablakon bámult ki,egyszercsak valaki felkiálltott.Majdnem megállt a szívverésem,mivel nemégett a villany,sotétben ultunk és ez a hang megborzongatott,de nem más volt,mint Asmaa.Anya odaszaladt hozzá a konyhába.Ezután eltuntek és ketten maradtunk a szobában,Mostafah rámnézett,én pedig rá meglepodve.
-Szulni fog!-mondtam halkan és oromtelin.
Mostafah bologatott,majd kozelebb jott hozzám.
-Tetszik az ajándék?
-Igen-feleltem neki,szerettem volna tovább beszélgetni vele,de Omar hazajott,ugyhogy gyorsan feliszkoltam,amíg be nem lépett az ajton.Mire felértem az emeletre,johettem is le,mivel Asmaa és anya már készen voltak.
-Akarsz jonni?-kérdezte anyu.
-Igen,igen,igen-hadartam el neki gyorsan válaszomat.
-Anyám uljetek be az autoba,nemtudom jojjon e Faiza és Mostafah.
Gonosz kis fondorlatokat szurt az én agyam ki.Ha ezek elmennek,én kettesben maradhatok Mostafahhal.
-Nem lenne helyénvalo,ha itthon maradna!-intette le Omart anya,aki hozott egy táskát is.
Na koszonom,pont anya rontja el a tervem,de sebaj,a kicsi aki szuletik,fontosabb,mint a Mostafahhal kapcsolatos gondolatom.
A korházba beérve az orvosok bevezették a szuloszobába Asmaat,aki gyorsan megérintette a kezem,mielott eltunt.Boldog voltam,de kozben szomoru is.Bánatom oka nem Mostafah volt,hanem a félelem,hogy Asmaanak valami baja lesz,fellép valami komplikácio.Láttam Asmaan a félelmet,mikor belépett abba a szobába,de nemértettem miért,vagy lehet sejtettem,de nem mertem elhinni,hogy azért félne,hogy lánya szuletik és Omar nemorulne neki.
A szulés komplikácio nélkul zajlott,ugyhogy imáim bejottek.Kislány lett.Mikor mindnyájan megtudtuk,Omarra pillantottam,de nem láttam arcán csalodást,nagyon is orult.Mikor kihozták a kisbabát , a szívem azonnal ellágyult.Anya gugyogott neki,amin elnevettem magam,de aztán elvitték ot és csak néztem utána.
Nagy meglepetésunkre,Hamdi érkezett meg,arcán aggodalom volt észlelheto.
-Hamdi,mi szél hozott?-nézett Omar occsére.
-Asmaa?Hogy van?Megszuletett már a gyereke?
-Igen,lány lett.
Hamdi elmosolyodott és arcán fura ábrázolatot vettem észre amit más nem.
Egy hét mulva már otthon volt rég a kicsi,Asmaaval ot csodáltuk az én szobámban,mivel áthozta eme apro csoppséget.Arca piros volt mindig,annyit nevetett.Mikozben a babával játszottam,eszembe jutott,hogy Hamdi bejott a korházba,s ezt eddig senki sem említette Asmaanak,így hát megtettem.
-Micsoda?-nézett rám meglepett arckifejezéssel Asmaa az ágyon velem szemben ulve.
En bologattam neki,mert mintha azt láttam volna az arcán,hogy nemhiszi el...
-Magasságos Allah.-szolt megrázkodtatott hangon,majd elfordult,kezét az arca elé rakta.
Odébb hajoltam és láttam,hogy Asmaa mosolyog.
-Asmaa!-szoltam rá,majd ismét felémfordult.-Neked...neked...hogy?-érthetetlenkedtem.
-Hamdi-sohajtott fel Asmaa,majd a babára nézett.
Egy percre az a rossz gondolat jutott eszembe,hogy a baba lehet Hamdi lánya,nem pedig Omaré.
-Kié?-kérdeztem nagy haraggal nézve Asmaa barátnémra.
-Omaré,kié lenne,mit képzelsz te rolam-kapott a fejéhez.
-Allhamdulilah,megnyugodtam.
-Nyugodt lehetsz,nem csaltam meg Omart.
-De félre kacsintgatsz!-kaptam fel a vizet,felkeltem az ágyrol és odasiettem az ajtohoz,kinyitottam,kitekintettem rajta,jobbra-ballra,hogy nem e jon valaki.
Mikután megbizonyosodtam rola,hogy az emeleten csak mi vagyunk,kozelebb ultem Asmaahoz.
-Szerelem?
-Az.
-Miota?
-Régota.
-Es o is így érez?
-Remélem.
-De Asmaa,gyereked van és o pedig Omar gyereke,ha ez kitudodik,nagy bajod lehet.
-Mi tudodik ki?Elárulsz?Nemteszel olyat,más pedig nem tud rola.
-De ebbol ugy se lesz semmi.
-Miért ne?
Meglepett Asmaa butasága e téren,mindig is ugy tekintettem rá,hogy okos lány,hát most tévedtem.
-Mit tegyek,Faiza?-nézett rám inmár konnyes szemekkel.Tolem kérdezi?Aki szintén nem tudja mit tegyen?-Ha elválunk,a kicsi az ové lesz.
-Melyik a fontosabb,a gyermek vagy Hamdi?Allah szerelmére!
Hosszas csend alakult ki a szobában,csak a kis Nazneen adott ki néha furcsa,érthetetlen hangokat.
A sok hallgatás felbosszantott,kimentem a szobábol.Odalent ult Omar.Rossz volt ránéznem,mivel tudtam,hogy Asmaa és az o szerelme menthetetlen.A legjobb lenne ha Omar kezdeményezné a válást,de akkor ki nevelné a babát?
Mostafah mogorva volt velem két teljes napig.Nemértettem a dolgot,mindig hulye arcokat vágott és nem szolt hozzám.
Mikor mentem fel a szobámba,ott ult azon a szokásos helyén.De most mereven tekintett a nyitott ajtaján,befelé a szobába.En néztem ot de o nem nézett rám,mikor kozvetlen kozel elmentem mellette korul nézett,majd hirtelen elkapta a karomat.Belém valami oriási félelem utott,majd lerántott engem az olébe.
-Szeretlek Faiza,légy az enyém,légy a feleségem!
Ezek a szavak számomra hihetetlenek voltak,foleg Mostafah szájábol.Miota vártam erre,és most bekovetkezett.
-Nemis tudom mit feleljek erre-mosolyogtam Mostafahra,viszont o nem mosolygott,arca rideg volt,csak a mondanivaloja volt szép.
-Holnap meg is kérem a kezedet Omartol.
En szotlanul bologattam,oromom az égbe tudott volna repíteni.
Mostafah átfogott két kezével,majd magához szorított,de a falat nézte és arca még mindig furcsa volt számomra.Mikor neszt hallottunk odalentrol,gyorsan felpattantam és beosontam szobámba.Rávetettem magam az ágyra és a plafont néztem.Egyrészt orultem,egyrészt érdekes gondolatok jártak át.
Reggel kipihenetlenul ébredtem,azt vettem észre,hogy tul meleg van a szobában.Odanéztem és bizony az ablak tárva-nyitva volt.Mikor elszántam magam,hogy becsukjam,felkeltem nagynehezen az ágyrol,odaslattyogtam,de valami elvonta a figyelmem.Az íroasztalomon egy tépett papír állt.
Kedves Faiza!
Nemakartalak megbántani.Miért nem josz már ki velem,ugy mint régebben?
Ha az a Mostafah nem lenne,akkor másképp lenne?...Hadjuk is,bocsáss meg
nekem kérlek és találkozzunk még,mint barátok,mert nekem hiányzol...
Lehet,hogy egy észveszejtoen szegény gyerek vagyok,de szeretni tudok.
Kérlek,holnap a kávézo mellett,sotétedéskor.
R.
Na ezt nem hiszem el!Rahad csak felidegesít engem,miért mond ilyeneket,miért írja,hogy szeretni tud,ha azelott a barátságot hozta fel.Elmegyek majd és elintézem én!-véstem az eszembe,de ebéd kozben másképpen láttam a dolgokat.Egész nap nemláttam Mostafaht és Omart,ezért valahogy,mintha Rahad érezte volna,hogy nem lesznek itthon és simán kiszokhetek.Felvettem a legszebb kendomet és utnak eredtem,Asmaa az ajtobol figyelt,de ezt én nem vettem észre,ma már értem,hogy miért nem állított meg.
Az utca félelmetes volt este,féltem,hogy valaki megint elkap és én egyedul vagyok.Nagy megnyugvás volt számomra,mikor az utca végén,a kávézo mellett megláttam Rahadot.Arca sápadt volt,lehorgasztott fejjel kémlelte a foldet,majd mikor meghallotta lépteimet felnézett és halkan a nevemen szolított,majd kozelebb lépett,de megtorpant,kezeit ujbol zsebre vágta.Ott áltunk egymás elott szotlanul,majd o megtorte a csendet.
-Hallgass meg...
-Kihasználtad az alkalmat!Tudtad,hogy nem tettem volna olyat,mint akkor.-vágtam a szavai kozé.
-Szoval ennyi.Ennyi a meghallgatásod.Azért én másképp ismertelek meg,miért csalodok benned?Mikor mindenki utál-Rahad nekidolt a kávézo falának,szemeibol pedig konnyek csorogtak.
Meg voltam lepodve,az eros Rahad,aki senkitol és semmitol nem riad meg,aki bármilyen helyzetben is van nem adja fel.Odamentem hozzá,nyultam feléje,de elbokte a kezem.
-Hadj csak!Nem szeretném megint "kihasználni az alkalmat".
Rahad faképnél hagyott,eltunt a sotétben,én pedig ott maradtam és csak bámultam.Most nem leszek hulye-vágtam oda magamnak,s elindultam Rahad után.Futottam,hogy utolérjem,mikor mellette termettem,elfordította az arcát.De annyira sotét volt,hogy aligha láttam valamit.
-Rahad!-érzékenyultem el én is,megoleltem és én is sírásnak eredtem.
Ahogy akkor oleltuk egymást,visszaemlékeztetett az az esti csokra és olelésre,akkor sem féltem.Féltem mikor Mostafah az olébe huzott engem és érzések nélkul hadarta el a hazugságokat amit az én ostoba fejem el is hitt.Rahad!Mellette mindig is jol és biztonságban éreztem magam,hányszor nevettunk joizuen egymáson,hányszor beszélgettunk elmélyulten,míg Mostafahban csak a szeme fogott meg.Rahad nem helyes?Rahad sokkal szebb fiu mint Mostafah,attol,hogy nem elokelo ruhákba jár,nem Amerikában tanul,sokkal jobb ember mint az a gogos Mostafah,aki kihagyta a pénteki imát.
Rahad már nem konnyezett,én viszont még mindig.Egyre erosebben szorított magához,amitol még jobban éreztem,hogy szeretem.Lassan egymásra néztunk és ajkaink egymáshoz értek.En pedig megtettem azt amit mindig is akartam,belemarkoltam Rahad dus hajába.Olyan jo volt ott ketten,hogy hamar elfeledtem minden gondomat.
Alig tudtunk szétválni,viszont mennem kellett.
-Szeretlek-sugtam még a fulébe.
-Soha mást ne szeress!Mert én imádlak.
Kezeink egy másodpercig egybeértek majd elengedtuk egymást,s én hazasiettem a sotétben.